Veni Sancte

Veni Sancte 2021
Nagy öröm volt számunkra, hogy az idei Veni Sancte szentmisén, mindannyian részt vehettünk. Végre együtt adhattunk hálát a szép nyári élményekért, egymásért, tanárainkért, az új elsősökért és kértük a Szentlelket, hogy adjon erőt, egészséget az új tanév kihívásaihoz. Szeptember 2-án több mint 6 ezer gyermek és 500 pedagógus képviselői érkeztek az egyházmegye oktatási intézményeiből Székesfehérvárra, a Prohászka-templomba, hogy együtt ünnepeljék a tanév kezdetét Spányi Antal megyés püspökkel. Spányi Antal püspök arra biztatta a diákokat, imádkozzanak Istenhez mindennap erőért, és kérjék a Szentlélek ajándékát, hogy ne teherként éljék meg az iskolai évvel járó kötelességeiket, hanem jó élményként, örömtelien járják végig a tanévet. Az iskolák képviseletében érkező diákok a hívek könyörgésében imádkoztak Isten áldásáért a tanévre, a tanárokért, a hitoktatókért, a nevelőkért és szüleikért.
A szentmise végén a püspök atya szokásához híven minden iskola képviseletét személyesen köszöntötte. Itt találkoztunk a biatorbágyi Ébner Vilmos diakónussal is.