Víz világnapja 2019

Március 22-én vizes projektnapra várták Biatorbágy iskoláinak egy-egy osztálynyi felső tagozatos gyerekeit a JFMK-ba. A szervezők remek programokkal várták a csapatokat!
Az Egészségfejlesztési Iroda munkatársai interaktív ismeretterjesztő foglalkozással várták a gyerekeket, ahol megtudhatták miért fontos a megfelelő mennyiségű vízfogyasztás. Volt víz-bár, ahol különféle vizeket kóstolhattak a résztvevők, valamint víz-tesztet végeztek. Néder Norbival kis katamaránt készítettek majd Szalay Zsomborral 1 perc és nyersz - vizes játékokat játszottak. A Biatorbágyi Fotóklub egyesületből Gyapjas Ferenccel vízcseppet fotózhattak. Emellett bemutatásra került a pályázati kiírásokra beérkezett "vizes " alkotások közül a legjobb, melyet iskolánk tanulói készítettek!
A Czuczor iskola 6.osztálya megnyerte a legaktívabb, legokosabb, legügyesebb osztály díját és az azzal járó nyereményt egy finom csokitortát és néhány karton ízesített vizet!😋

Gratulálunk a 6.osztálynak és büszkék vagyunk rájuk!

 

A képen a következők lehetnek: 1 személy, evés, ülés, asztal és belső térA képen a következők lehetnek: 1 személy, belső térA képen a következők lehetnek: 2 ember, ülő emberek, evő emberek, asztal, gyermek és belső térA képen a következők lehetnek: 3 ember, táncoló emberek

1848. március 15-re emlékeztünk

1848. március 15-re emlékeztünk. Köszönjük a 4. osztálynak és tanítójuknak, Szabó Ágnesnek a szép, felemelő ünnepi előadást! A nap végén iskolánk is részt vett a városi megemlékezésen és koszorút helyeztünk el a Petőfi szobornál.

A képen a következők lehetnek: 8 ember, álló emberek és táncoló emberek

Gergely-járás 2019

"Szent Gergely doktornak, híres tanítónknak az ő napján”,
„Régi szokás szerint, menjünk Isten szerint iskolába...” kezdetű énekkel és dramatikus játékukkal keresték fel elsőseink a biatorbágyi óvodásokat. A Gergely-napi (március. 12.) dramatikus jellegű, adománygyűjtő eredetileg többszereplős játék régen országosan ismert volt, de élő gyakorlatát csak a Dunántúlról és palóc vidékekről gyűjtötték.
"Az iskolás gyermekek csapatostul házról házra járva verbuválták az iskolába a gyerekeket. A katonai toborzás mintájára a szereplők gyakran különféle katonai rangokat viseltek, „szent Gergely vitézeinek” is nevezték őket. 
A püspököt is meg szokták személyesíteni. Maszkjuk jellemző darabjai voltak a csúcsos papírsüveg és a fakard. A Gergely-járásban a több szövegből összetett éneken kívül a szereplők tréfás bemutatkozása, továbbá jókívánságmondókák és a tréfás adomány kérés (pl. latinnal kevert szöveggel) is szerepelt . A szokás iskolai ünnepségben gyökerezik, amelyet IV. Gergely pápa rendelt el 830-ban I. Szent Gergely tiszteletére."

Forrás: Internet

A képen a következők lehetnek: 12 ember, , mosolygó emberek, álló emberek

Farsang 2019

"A farsangi napokban, legyünk mi is vígabban."(...) 🎈🤡🎈
-mondja a farsangi népdal.

 Idén a szülői alapítvány bálja nyitotta a farsangi időszakot február 2-án. A Barackvirág néptánccsoport Kis káposzta nagy torzsája című produkciója, majd a Boka Színház által rendezett a szülők és pedagógusok szereplésével előadott Arany János: A nagyidai cigányok című vígeposza megalapozta a bál oldott, vidám hangulatát.

A képen a következők lehetnek: 17 ember, , köztük Strack Orsolya és Tünde Györgyicze, , mosolygó emberek, álló emberek

Víg farsangot ültek az alsó tagozatosok. Délelőtt vidám játékok, mókás versenyek, eszem-iszom zajlott az osztályokban. Délután az Aranyalma Páros szórakoztatta a gyerekeket vidám mesével, tánccal, dalokkal, hangszer-bemutatóval és mindenkinek lehetősége volt bemutatkozni a jelmezes felvonuláson. Ötletes, vidám, izgalmas jelmezeket csodálhattunk meg.
Az elsősök az erdők világába vittek bennünket, a másodikosok segítségével különféle népekkel ismerkedhettünk, a harmadikosok jóvoltából Mátyás király udvarába találtuk magunkat, míg a negyedikesek a leghíresebb magyar sportolókat idézték ide közénk a Czuczorba.

A képen a következők lehetnek: 11 ember, ülő emberek

Február 15-én a felsősök farsangja zárta a rendezvényeket. A Közösségi Ház az 5. osztály jóvoltából igazi olasz étteremmé változott, ahol a szakácsok, pincérek, pincérlányok, pizzafutárok mindenféle olasz finomsággal fogadta a farsangolókat. A 6. osztály egy saját forgatású filmmel, a 7. osztály pedig egy jelmezes produkcióval szórakoztatta a többieket. Majd volt fánk, tánc, játékok és sok sok nevetés, ahogy az már lenni szokott nálunk farsangkor...:)

A képen a következők lehetnek: 16 ember, , mosolygó emberek, álló emberek és belső tér

Február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét február 2-án tartjuk, amikor a közösség Jézus bemutatását ünnepli. 
A Szűzanya negyven nappal Jézus születése után bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A jelen lévő idős Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered az egyik legrégebbi szentelmény: a szentelt gyertya, és a gyertyaszentelés szokása is. Így a szentelt gyertya Jézus egyik legrégebbi jelképe.
Hétfőn reggel szentmisével kezdtük a napot és Péter atya megszentelte a gyerekek kézzel öntött és díszített gyertyáit.

A képen a következők lehetnek: étel

A képen a következők lehetnek: 4 ember, álló emberek

Copyright © 2018 -Czucor Gergely Tagiskola All Rights Reserved.