Advent 2017

Advent van. Elcsöndesedünk, várakozunk. Kire, mire várunk? A sötétségben világosságra, a Világ Világosságára, Jézusra. Ő akkor születik közénk fényt gyújtani a lelkünkben, amikor az esztendő legsötétebb napjait éljük: karácsony ünnepén. Adventi szokásaink az elcsendesedést segítik, hiszen ilyenkor szükségünk van lelkünk rendezésére, hogy majd szívünkbe fogadhassuk a megszülető Jézust. Advent kezdetén, december 4-én, hétfőn lelki napot tartottunk a gyerekeknek, amely szentmisével kezdődött és sor került az első adventi gyertyagyújtásra.

A december 6.-i mikulásjárás után a szülőket vártuk adventi lelki estére december 7-én az iskolában, hogy segítsük a közös lelki felkészülést a családokban.

Az énekes iskolás osztályaink idén is gyönyörű adventi koncerttel ajándékozták meg azokat, akik eljöttek meghallgatni őket, december 14-én a biai templomba. A koncertről az önkormányzati TV is készített felvételt, mely az alábbi webhelyen található:

http://jegyzokonyvek.hu/biatorbagy/2017_december_14

20171220harangjáték

Hagyományainkhoz híven ebben az adventi időszakban is közösen vettünk részt rorátén, „aranyos misén” a biai templomban, ami után idén sem maradhatott el a meghitt közös reggeli, a felkelő nap és a gyertya fényénél elfogyasztott langyos kalács és friss, meleg kakaó.

Az év utolsó pár hetében a mindennapi munkát bearanyozták a kis angyalkás játékok és a karácsonyi ünnepkör népszokásainak megélése, és a várakozás.

Negyedik osztályosaink lucázással készültek, melyet az osztályok végigjárása mellett az Angyalfia vásáron, az óvodában, valamint a Fogyatékosok Nappali Ellátójában is előadtak, mindenhol sok örömet szerezve hallgatóiknak.

20171213lucázás1

December 20-án, az év utolsó iskolai napján tartottuk közös karácsonyi ünnepségünket. A biai templomban meggyújtottuk az iskola adventi koszorúján a 4. gyertyát is, majd ezt követően az első osztályosok bölcsőcskéjét, a másodikosok betlehemes játékát csodálhattuk. Az énekes iskolás osztályaink  és a felső tagozatosok gyönyörű karácsonyi énekekkel és furulyajátékkal teremtettek meghitt karácsonyi hangulatot kis közösségünkben. Ezt követően az  osztályok saját kis közösségeikben folytatták az ünneplést teázással, sütizéssel, beszélgetéssel, ünnepléssel.

20171220bölcsőcske1

 

20171220betlehemes6

A tudomány hete 2017

November hónapban került sor a Tudomány hete projektünkre, mely ebben az évben is nagy sikert aratott a gyerekek körében. Korosztályoknak megfelelő témák és feladatok várták a gyerekeket. A 3., 4. osztályosoknak a Budapesti Műszaki Egyetemről dr. Lengyel László egyetemi docens tartott interaktív előadást a a számítógépek, a programozás világáról, kisfilmet vetített az egyetemisták maguk által készített robotautókról, egy programozható legorobotot is hozott magával melyet a gyerekek irányíthattak. Nagy sikere volt. E program keretében a két osztály ellátogatott az érdi Magyar Földrajzi Múzeumba is.

mfm3

A felsősök  a magyarokhoz köthető földrajzi felfedezések témakörben készültek csoportmunkákkal. Nagyon izgalmas és szép előadásokat hallhattunk terepasztalokkal és interaktív táblás  előadásanyagokkal szemléltetve.

terepasztal

Rajzpályázat - Szent László király

Iskolánk házi rajzpályázatot hirdet minden ősszel valamely híres magyar szent emlékére. Az elmúlt években már gyönyörű rajzok születtek Szent Erzsébetről, Szent Mártonról, Szent Imréről. Ebben a tanévben a Szent László emlékév lezárásaként, nagy magyar királyunknak állítottunk emléket ezzel a pályázattal is. A gyerekek megismerkedtek Szent László király életével, személyiségével és az ő alakjához kapcsolódó legendákkal. Nagyon szép munkák születtek, sok résztvevővel a legkisebbektől a nagyobbakig.

sztlászlórajz4

Szent Márton napja

November 10-én  hagyományainkhoz híven idén is megemlékeztünk Szent Mártonról. A gyerekekkel beszélgettünk, a szent legendájáról, a jeles naphoz kapcsolódó népszokásokról. Ezt a napon réteslakomával ünnepeli iskolánk közössége. Ezúttal is sok finom rétes érkezett a szülők jóvoltából. A rétesnyújtás a várva várt havat idézi meg a néphitben, hiszen a hó úgy takarja be a búzavetést a szántóföldeken, mint Szent Márton köpenye a koldusban megjelenő Krisztust.

Nyílt nap egyetemi hallgatóknak

November 9-én egy csoport tanárjelölt egyetemista látogatott el iskolánkba a Károli Gáspár Református Egyetemről, pedagógia tanáruk kíséretében, hogy megnézzenek egy iskolát, ami úgymond a semmiből jött létre, ami alulról építkező és, ami valójában nagyon egyedi jelenség minden tekintetben országszerte.

Itt olvashatják néhány hallgató beszámolóját:

„Rendkívül örülök, hogy megismerhettem az iskolát, hiszen még soha nem hallottam ennyire gyermek-centrikus intézményről. Az iskolába belépve nagyon otthonos környezet fogadott. A rajzokkal és képekkel díszített faliújságok kiváló kézügyességről és vidámságról árulkodnak. Az órák nagyon jó hangulatban teltek. Az angolóra kifejezetten tetszett, hiszen a tanárnő nagyon életszerű dolgokból kiindulva juttatta el a diákokat a tananyaghoz. Az iskolalátogatás során csak pozitív élményekkel gazdagodtam. Az egyetlen dolog amit sajnálok, hogy német nyelvoktatásra nincs igény, hiszen ha az élet úgy adná nagyon szívesen tanítanék egy ilyen élettel teli iskolában.”
 
„Az ötödikes osztály tanulói többet tudnak Szent Mártonról, mint mi hárman összevetve (hárman látogattuk az első nép és honismeret órát)....
Az angolos osztályban a gyerekeknek ez a harmadik évük, hogy idegen nyelvvel foglalkoznak, első évben csak heti egy órában és ehhez képest meglepően jól értik az angol nyelven elhangzott utasításokat, nagyon ügyesek. (Ügyesebbek, mint nagyon sok tanuló a Kövessiben...)
Mindkettő szomorú tény. Sz. Márton is, meg a középiskolások nyelvtudása is.... pedig ha ők is ilyen iskolában kezdték volna, nagyon valószínű, hogy nem így lenne...
Őszintén gratulálok az iskolához. (Tényleg!) Mindhárom alappillér szinte teljesen hiányzik az állami iskolák tantervéből - holott ez az ami igazán benne kellene, hogy legyen.”
 
„Az iskola bemutatása már-már gyanakvásra adott okot, sőt, az órák látogatása is, mert itt annyira jól látszik működni minden - legalábbis ami a humán erőforrásokat illeti.
Álomszerű számomra, hogy a tanárok lelkesek, a diákok motiváltak, hogy egyáltalán van arra kapacitás, hogy az egyik tanár a másikat megfigyelje, és együtt dolgozzanak, támogassák egymást... Eddig ez a legszimpatikusabb iskola, ahol el tudnám képzelni magamat is, hogy itt dolgozzak: a légköre és a szellemisége miatt, nagyon vonzó ez a miliő.
Ha diák lennék, sírnék, hogy ide járhassak: ez a szintű térengedés a kreativitásnak és a művészeti képzés megvalósítása is melengeti a lelkemet, hogy legalább nekik van rá lehetőségük.
Jó volt látni, hogy van még olyan hely Magyarországon, ahol a szülők is támogatják a tanárok munkáját, és ahol a tanároknak van annyi szabadsága, hogy minőségi időt és figyelmet szánjanak a diákjaikra, akik pedig ennyire ki tudnak nyílni, és ennyire motiváltak.
A hatodik osztályosok nagyon aranyosak, a tanárnőiknek és a diákoknak is sok sikert kívánok a további munkához, csak így tovább! :)
Gratulálok az alapítóknak, hogy ragaszkodtak a megvalósításhoz, és kezdeményezték, előremozdították a közösség jövőjét, remélem, hogy a pozitív példamutatásuk másokat is meg fog ihletni a jövőben!”
 
 

 

Copyright © 2018 -Czucor Gergely Tagiskola All Rights Reserved.