OM azonosító: 203398

+36-20/398-7711 | iroda@czuczoriskola.hu | gimi@czuczoriskola.hu

Advent 2023

"Lelkünk várja Krisztusát "

A várakozás az egész adventi időszakot jellemzi. De várakozni vágyakozás nélkül nem lehetséges. Fel kell ismernünk, hogy Isten be akar lépni az életünkbe, a szürke hétköznapokból szeretne felébreszteni minket.

Énekes Iskolások sportnapja Zsámbékon

Több, mint egy évtizedes hagyomány, hogy Magyarok Nagyasszonya tiszteletére Zsámbékon összegyűlnek az énekes iskolások.

Karácsony

December 20-án, az utolsó iskolai napon együtt ünnepelt az iskola közössége. A reggeli csendesség, közös ima és ráhangolódás után a templomban köszöntötte az igazgatónő az iskola közösségét, majd meggyújtotta iskolánk adventi koszorúján a negyedik gyertyát.

Szüreti témanap Szent Ferenc napján

 Szüreti témanap Szent Ferenc napján Szent Ferenc ünnepén október 4-én megrendezésre került az egyik legjobban várt témanapunk, a szüreti nap.

Adventi lelki nap

Vasárnap elkezdődött az Advent, a várakozás időszaka.

Népmese napja

Idén 9. alkalommal tartottuk meg Népmese napi ünnepünket,

"Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért"

Iskolánk az „Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért” elnevezésű imakezdeményezéshez csatlakozva október 18-án egész napos imanapot szervezett.

Jelentkezés és felvétel általános iskola

Beiskolázási programunk a 2024/25 tanévre

 Iskolánkba a jelentkezés a "Jelentkezési lap" (Dokumentumtárból) kitöltésével és visszaküldésével történik.

Az 1. osztályba készülő gyerekek szüleinek minden évben tartunk szülői tájékoztatót, ahol megismerkedhetnek az iskola szellemiségével, értékrendjével, elvárásaival, követelményeivel.

A beiskolázási program keretében  (február - április hónapban) az iskolánk iránt komolyan érdeklődő családoknak több találkozási, ismerkedési lehetőséget biztosítunk az iskolával és a pedagógusokkal (nyílt nap játékos kézműves délután keretében, személyes beszélgetés)

Nyílt napon csak előzetes bejelentkezés alapján lehetséges a részvétel.

Felvételi eljárásunk több részből áll: 

  • jelentkezési lap leadása,
  • részvétel a gyerekek számára rendezett játékos foglalkozáson  és "felvételi beszélgetés", ahol szeretnénk megismerkedni a jelentkező kisgyerekkel és szüleivel. Ennek időpontjáról egyénileg küldünk értesítést.

A kitöltött jelentkezési lap leadása történhet  e-mailen (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.), személyesen az irodában vagy postán az iskola címére.

Az iskolánkba felvett tanulók szüleinek értesítést küldünk a beiratkozás időpontjáról és módjáról.

Kérjük kísérjék figyelemmel  honlapunkat, facebook oldalunkat, hogy időben értesüljenek az esetleges  változásokról!
 
Iskolabemutató előadás és ismerkedés az iskola pedagógusaival, a leendő 1.o. tanítóival: 
 
2024. február 19. 18.00
 
Jelentkezési lapok leadási határideje: 2024. március  25.!!! (elektronikus levélben az iskola címére)
 
Iskolába hívogató nyílt nap  az iskolában, kérjük előzetesen e-mailen regisztráljanak a rendezvényre március 18-ig!
 
2024. március 21. 16.30
2024. március 22. 16.00
 
Ismerkedő beszélgetés a jelentkező gyerekekkel és szüleikkel, előre egyeztetett időpont szerint:
 
2024. április 9-11.
 
Beiratkozás:
 
2024. április 18.,19. , az országos beiratkozáshoz igazodva

Kapcsolat

  • 2051 Biatorbágy, Szentháromság tér 6.
  • +36-20/398-7711
  • iroda@czuczoriskola.hu
  • gimi@czuczoriskola.hu
  • OM azonosító: 203398

 

 

© Copyright Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola