Imádsággal, a Szentlélek segítségét kérve kezdtük meg új tanévünket. Az idei év különösen is ünnepi számunkra, hiszen iskolánk fennállásának 15. évfordulóját ünnepeljük.
„Gyújts vezérül csillagot lépteink elébe!”-Czuczor Gergely imáját választottuk a tanév mottójának.
A tanév kezdetén jó egy pillanatra megállni: hálával visszatekinteni arra az útra, amelyet eddig együtt megtettünk, és közben előre is nézni. Egy iskola életében is újra és újra szükség van irányra, biztos pontra és arra a fényre, amely segít eligazodni a következő lépésekben.
Szeretettel köszöntöttük kis elsőseinket a Búzamag és Szőlőszem osztályt, az alsó tagozatból kilépő ötödikeseket, új diákjainkat és családjaikat, valamint 6 új pedagógusunkat is.
Különleges kezdet ez gimnáziumunk számára is. Örömmel fogadtuk új, Szent Erzsébet nevét viselő 9. évfolyamunkat, akik egy együtt töltött gólyanapot követően most kezdik el közösen formálni saját osztályközösségüket.
Gimnáziumunk közössége évről évre formálódik, és egyre inkább diákjaink is alakítják olyanná, amilyennek közösen megálmodtuk: olyan hellyé, ahol a tudás mellett fontos a hit, az emberség, a személyes figyelem, a felelősség és a közösség.
Az idei tanév számunkra egy másik fontos mérföldkő is: első gimnáziumi évfolyamunk készül az érettségire. Izgalmas és felemelő pillanat ez mindannyiunk számára. Tanáraik minden segítséget megadnak majd számukra, de az előttük álló út megtételéhez szükség lesz saját kitartásukra, felelősségükre és erőfeszítésükre is.
Kívánjuk mindannyiunknak, hogy legyen előttünk fény, legyen bennünk bátorság elindulni, és legyen erőnk nap mint nap hozzátenni a magunk részét a közösségünkhöz.
Isten áldása kísérje diákjainkat, pedagógusainkat, családjainkat és egész Czuczor-közösségünket az előttünk álló tanévben!


